A Szeretethíd központi nyitó ünnepségét pénteken délután tartottuk Budapesten, a Bethesda kórház udvarán.
A gyönyörű napsütésben a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet zenekara szolgált, majd két beszédet hallgattunk meg.
"Felszólalt Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki felidézte, tavaly részt vett ugyanezen a helyen az önkéntes napon, de akkor még nem gondolhatta, hogy idén már ő lesz a Szeretethíd egyházi fővédnöke. Csűry István meghatódottságának adott hangot, hogy ilyen módon a részese lehet a programnak.
Máté evangéliumából felolvasta azt a történetet, amelyben Jézus szombaton gyógyította meg a sorvadt kezű embert. Csűry István sorvadt kezű emberhez hasonlította a világot, amelyen mostanra nem a fizikai sorvadás, hanem a lelki sorvadás lett úrrá. Azonban ahogy a sorvadt kezű embernek is az egyik keze ép volt, úgy tudjuk, ismerjük fel és látjuk, hogy mi a rossz a világban. „Nyújtsunk kezet a másiknak – ez a keresztyén, ez a református” – mondta a királyhágómelléki püspök.
Az MRSZ kuratóriumi elnöke, Pál Sándor arról beszélt, hogy a Szeretethíd egyik fő célja az, hogy ne csak két napra legyen érték az önkéntes munka, hanem egészéves tevékenység legyen a mások segítése minél több ember számára. Idézte Gandhi egyik gondolatát, mely szerint magunk megismeréséhez el kell vesznünk mások segítésében."
Az ünnepség végén Csűry püspök úr a Bethesda kórház egyik falának tisztogatását kezdte el.
Forrás: reformatus.hu